ÚtvonalMesélj apukádról!

Mesélj apukádról!


Szerző ludensjanos - Beküldve 2011. február 20.

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Gálvölgyi Juditnak, azaz Rodolfo lányának nem kellett kétszer mondani, hogy elfogadja a meghívásomat egy kis csevejre, amely a családjáról szól. Bár mostanában elég sűrű az élete mint nagymamának, de egy vasárnap délután szakított rá időt.
- Mondd, most éppen min dolgozol mint fordító?
- Most fejeztem be egy regényt, és most kezdtem el egy másikat, amely a szikronicitásról szól. Ez a fogalmat Jung találta ki 1930-ban, azt jelenti, hogy amikor látszólag két független dolog történik egyszerre, annak különleges jelentősége van. A könyv szerzője Frank Joseph.

- Ez a munka örömteli?
- Igen. Jobban szeretek fordítani, mint takarítani. Annyira sajátomnak érzem, ha mondjuk egy mondat közepén abbahagyom, és két hét múlva jutok hozzá, akkor is tudom folytatni. Megnyugtat, kikapcsol.

- Mint Gács Rezső, (azaz Rodolfo) lánya hányban is születtél?
- 1946-ban. És mindenre emlékszem a gyerekkoromból. A Kálmán Imre utcában voltam kisgyerek meg nagy gyerek. Ugyanis mire iskolás lettem, felköltöztünk a negyedik emeletre. És főúri helyzetet élvezhettem, ugyanis lett egy külön gyerekszobám.

- Még ismerted a nagyszülőket?
- Apu apját nem ismertem, Grósz Ignácnak hívták, és a Nagyfuvaros utcában kocsmáros volt. Anyukám apja pedig vasutas volt. Apu és anyu rém korán kinézték magukat egymásnak 14, illetve 17 évesen. Egész életükre jellemző, hogy történelmi viharok igen, de családi viharok soha nem zavarták meg harmóniájukat. Közös életük kezdetén apu az úri-divat szakmában dolgozott. Az eladásnál gyakorolta azt, amit később bűvészként is használt, az úgynevezett forszírozás művészetét. Jött a vevő, kért mondjuk egy zöld nyakkendőt, és apu eladott neki egy lila pizsamát.

- Anyu háztartásbeli volt?
- Ő a háború előtt könyvelőként dolgozott, majd amikor kezdtek bejönni a zsidótörvények, apám úgy döntött, hogy ki kell lépni a nagyvilágba. Csinált egy táncos-bűvész revüt, ebben anyukám részben asszisztált, részben ő varrta a jelmezeket, amelyeket Vogel Eric tervezett, és nekivágtak Görögországnak, majd Egyiptomba mentek. Amikor hazánk belépett a háborúba, (mivel ellenséges területen voltak) kiutasították őket. Nagyon siettek haza, nehogy kimaradjanak abból, ami itt várta őket.

- Pontosan mi történt velük?
- Apu még sokáig dolgozott artistaként a Moulin Rouge-ban, amit Horthy Miklós is gyakran látogatott. 1943-ban megkapta a munkaszolgálati behívóját. Anyu szőke volt és kékszemű, sokáig nem hordott csillagot,és kijárt az utcára. Egyszer mégis begyűjtötték, és az Óbudai Téglagyárba vitték. Szerencséje volt, mert a deportálás előtt Wallenberg megmentette a „rakományt”. Aput elvitték a front irányába, Galíciába. Ő a munkaszolgálat alatt is mindig bűvészkedett. Mindenki az ő kezét féltette. Mindig volt nála egy pakli kártya meg néhány gyűszű, ezekkel ezernél több trükköt tudott bemutatni. Ezzel sok mindent el tudott intézni. Egyszer légnyomást kapott, és sokáig nem tudott megszólalni. Amikor éppen imádkozott, jött érte két nyilas. Mint kiderült, anyám fizette le őket, hogy hozzák haza. Ez a nyilas, Biluska Antal sokakat megmentett, és a vicc az, hogy anyám unokahúga bele is szeretett. Apám bujkált, és amikor bejöttek az oroszok, ment velük a gettó falait ledönteni.

- Úgy tudom, hogy a munkaszolgálaton „elég jó” társaságba került.
- Így van! Hernádi Lajos zongoraművész és Vogel Eric is ott volt. Eric özvegyétől nemrég kaptam egy rajzot apámról, amint egy talicska mellett bűvészkedik 44-ben. És ott volt Alfonzó, akivel már a háború előtt együtt dolgoztak a Moulin-ban. Még a „keresztelőjük” is egy napra esett. A mulatóban két dél-amerikai diplomatát játszottak, Don Rodolfót és Don Alfonzót. A „don” nélkül mindketten megtartották a nevüket.

- Mit örököltél tőle? Nem anyagi értelemben.
- Elsősorban a félelmet. Amikor a lányaim kicsik voltak, éjszakánként eszembe jutott, hogy ekkora gyerekeket sem kíméltek. Apám még életében végrendelkezett, hogy hamvasszák el. Az unokái miatt nem akart semmilyen temetőben feküdni. Még a halálával is minket féltett.

- Mikor is ment el?
- 1987-ben. Bement anyámat meglátogatni a kórházba, aki halálos beteg volt. Apu mindig azt mondogatta, hogy nem akar özvegy lenni. A kórházban rosszul lett, elvesztette az eszméletét. Anyám meghalt, de apám soha többé nem tért magához. Sikerült neki az utolsó nagy trükk: úgy volt özvegy három napig, hogy nem tudott róla.

- Térjünk vissza napjainkra. Olyanokat főzöl-e, amiket apu szeretett?
- Jánosnak a születésnapjára ugyanazokat főzöm, mint apunak. A héten volt János szülinapja, sertéskaraj rántva, ehhez jó sok újkrumpli, sok petrezselyemmel, mindenféle létező friss zöldség, sárgarépa, karfiol, spárga angolosan párolva és sült petrezselyem. Ez nálunk a férfiak születésnapi kajája. Visszatérve apura, akkoriban nem lehetett mindent kapni. Ő május 16-án született, János 26-án. Volt olyan, hogy még nem volt újkrumpli. Anyámmal nekiálltunk, a régi krumpliból faragtunk újat. Mi is illuzionisták voltunk egy kicsit.

- Milyen emléked maradt tőle?
- Egy szmoking, egy bőrönd, amelyben a hakniműsora volt. Nem tudom kinyitni, mert ha meglátom a hajkeféjét, a cipőjét, azonnal bőgök. Levelezőlapok a frontról, azokat sem szabad kinyitni. Egy pakli kártyát és néhány gyűszűt viszont örökké magamnál hordok. Ezek nélkül nem lépek ki az utcára, pedig egyetlen trükköt sem tudok.

Forrás: Új élet, Bozsán Eta írása